Oldalak

2010. december 31., péntek

Lekváros

Délután vendégségbe megyünk, ezért (is) készítettem el ezt a gyors sütit. A süthető gyümölcs lekvár már jó ideje várta a sorsát. Nem is kell más hozzá csak két csomag leveles tészta és némi porcukor. 10 perc alatt aranybarnára sül, persze azért segít ebben az is, hogy tojással megkentem egy kicsit.

2010. december 30., csütörtök

Boldog új évet

Az év végére még tartogatott Krisssz egy kis meglepetést.
Az Ő leírása alapján készült a fenti kép.
Ezzel kívánok minden olvasómnak nagyon boldog új esztendőt!



2010. december 28., kedd

cewe_84

Téma, a karácsony.

Yantra art - Christmas minikit
Yantra art - WA karacsony II Szilagyi Domokos
Daguerreo Texture Set
BokehTexture Set



Ez a fotó most a kedvencem. Nem azért mert én csináltam, hanem azért mert egy nagyon jó pillanatot sikerült megörökítenem. Önfeledt nevetés és boldogság. Az idei karácsony volt az első, amikor nem volt hiányérzetem. Minden a helyén volt, nem töltöttem órákat a konyhában, volt idő a játékra és a semmit tevésre is. A fát már éjszaka feldíszítettük Lacikával, de az ajándékokat csak a délutáni szieszta után adtuk át a srácoknak. Délelőtt a várakozással, találgatással és a lustálkodással telt. A délután pedig mozgalmas volt. Ajándék csomagolás, építés, játék és közös vacsora. És este egy közös mozi. Kerek volt a napunk.

2010. december 27., hétfő

Cewe_83

Mi lehetne más, mint a sütés-főzés....
ha sütés akkor pedig mézeskalács,
ami nálunk a barátainkkal eltöltött remek délutánt jelentette.

Yin template 153
Cappuccino Icka-Beszteri papers
OsDesign-Christmas elements

Ajándékok és ráadás

Hajpánt készült kislánynak és "nagylánynak"

szív leírásért köszönet Rujunak



sapka és nyakmelegítő kislánynak

sapi leírása itt (Dulofooli fordítása)
nyakmelegítő saját kútfőből, de a záródását Karinától tanultam.


És a ráadás. Reggeli kép a konyhaablakból:

2010. december 26., vasárnap

Karácsony harmadik napja van.....

Karácsony harmadik napja van,
köszönt és minden jót kíván három veréb -zenész,
két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.



2010. december 25., szombat

Karácsony második napja van.....

Karácsony második napja van,

köszönt és minden jót kíván két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.


2010. december 24., péntek

Karácsony első napja van.....

Karácsony első napja van, köszönt és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán.

fotomanipuláció ötlete Krissztől

használt textúra innen

2010. december 19., vasárnap

Lorie

Judit blogján olvastam, hogy Lorie Davison új freebievel jelentkezett. Nagyon tetszenek a készletei, a játékossága, a mesés figurái. Bár ez a stílus nem áll olyan közel hozzám, néha kedvet kapok egy kis játékhoz.

Tegnap tették közzé barátaink kutyusukról ezt a remek képet, annyira adta magát, hogy oldal legyen belőle. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar el is készül. Remélem tetszik. :)

Juditnál egy kis játékot is találsz a készlettel!

Lorie - Santa Brings Goodies


Itt ragadom meg az alkalmat és közzé teszem kis családunk karácsonyi üdvözlőlapját. A Cewe-s játék nyereményeként ki is nyomtatták és már (ha jól tudom) minden címzett meg is kapta.
A készlet, amit használtam hozzá szintén Lorie alkotása.


Feathers and mittens by Studio Lorie





Hozzám is szállt egy...

anygyalka Ildi barátnőm jóvoltából.

A képen balról a negyedik.... olyan az enyém is. :)


Köszönöm!


2010. december 18., szombat

cewe_82

Nem szoktam a hét végére hagyni a cewe heti feladatát, de most okkal tettem. A téma az ajándék és még két angyalkám csak szombat délután talál gazdára. Érdekes oldal született, a valóság és a scrap keveréke. Scrappes elemekből készítettem egy kísérőt az angyalkáimhoz. Később esetleg könyvjelző is lehet belőlük. A fotó darabolásához Krisssz template-je éppen kapóra jött, több hónapja várakozik már, hogy felhasználjam.

cewe_sliced template
Winter Delight Kit
WA - SB - karacsonyi_megakit_beszteri

2010. december 17., péntek

Karácsonyi nyereményjáték

Osli blogján játékot hirdetett. Karácsonyi képeslapokat vár,
csináltam hát egy csokorra valót.
Az SB.hu-n egy csodálatos megakittel leptek meg minket a lányok
az ingyenes készlet itt letölthető.
Mindegyik készlet kedves nekem,
ezért mind a hattal készítettem egy-egy képeslapot

Fogadjátok tőlem....

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!!!!!



SB - karacsonyi_megakit_beszteri


SB - karacsonyi_megakit_ franci


SB - karacsonyi_megakit_icka


SB - karacsonyi_megakit_janka


SB - karacsonyi_megakit_rainbow


SB - karacsonyi_megakit_sabee

Még egy játék!!!!

Ezúttal Jandó blogján.

2010. december 16., csütörtök

JÁTÉK

Ismét egy táska (lassan a gyengém). Részletek itt

2010. december 7., kedd

Cewe 81 ..

Vasárnap túráztunk, és "véletlenül" a Mikulásba botlottunk.
Nagy volt az öröm és a meglepetés. :)

Yin Templates 234
Little Dreamer Designs - MCO Count Down To Christmas Alpha2
Morjike - ABM Christmas Kraft
Morjike - ABM Await For Santa
Morjike - ABM Ab Office addon
Little Dreamer Designs - JM_Christmas Sketchbook Snowflakes

2010. december 6., hétfő

Eredményhírdetés

A horgo-blogon hirdetett karácsonyi játékban ablakdísszel lehetett részt venni. A csillagaim az utolsó helyen végeztek, de én büszke vagyok rájuk! Sajnos a szavazás végeredménye már eltűnt a blogról, de amikor utoljára ott voltam 3 szavazatot kaptak. Köszönöm, mindenkinek, aki bizalmat szavazott nekik! :)

Íme a napozó csillagok:

2010. december 5., vasárnap

Mikulásajándék és Barkás Játék

Barka fonal játékára neveztem be a képen látható táskát.
A leírás szintén Barkás, a Horgolósuli 8. leckéje alapján készült.

Az ajándék - most már elárulhatom - Nórának készült,
őt húztam ebben az évben és a Mikulásbulin,
tegnap át is adtam a Neki szánt ajándékaimat.

A táskát.....


A többi munkát is megnézheted
és regisztrálás után szavazhatsz is a neked tetsző táskára.

2010. december 2., csütörtök

Gyűrűk

Az egész úgy kezdődött, hogy nagyon érdekelt a peyote fűzés. Aztán már csak egy nagyon nagyon jó barátnő kellett, aki elmagyarázza, hogy is van ez. Ildi remek oktatónak bizonyult, a kék gyűrű nála készült egy jó kis gyöngyözős délutánon. A piros-fehér variáció pedig tegnap és ma, hogy legyen miben virítanom a Mikulásbulin. :)

2010. november 30., kedd

Cewe 80...

Én így készülök az ünnepre.
Listákkal, jó előre megtervezett programokkal, az ajándékokat kb. két hete kezdtem összeírni, de a gyerekekét pl, már nyár végén megvettük. Mindig előre eltervezek mindent és van, amit mégis az utolsó pillanatban kell még beszereznem vagy elkészítenem.


cewe_karacsony_minikit_6
Mörjike - Await For Santa

2010. november 29., hétfő

Nem a győzelem.....

hanem a részvétel a fontos!

Szavazz a neked tetsző díszre. ITT



2010. november 28., vasárnap

Az első ajándék


Jó pár hete fedeztem fel az Ajándékblogot magamnak. Figyelemre méltó kezdeményezés. Szebbnél szebb ajándékokat lehet nyerni és ehhez nem kell mást tenned, csak egy megjegyzést tenned a számodra tetsző ajándéknál. Két hete nekem kedvezett a szerencse, így egy szépséges táskával lettem gazdagabb, melyet Erika készített.

Ezúton is köszönöm neki!

Advent első vasárnapja

Tegnap a barátnőimmel közösen készítettük el adventi koszorúinkat. Nagyon jó hangulatban telt a délután. Ráhangolódtam az elkövetkező ünnepekre. A lakást is elkezdtem csinosítani. Felkerült a fenyőgirland és bekapcsoltuk az égősort. Apránként készülnek az ajándékok.

2010. november 23., kedd

Cewe 79...

Oldal egy különleges perspektívával készült fotóval.

SB - Cappuccino by Icka & Beszteri


2010. november 22., hétfő

Figyelj rám!

Titty blogján ajánlotta ezt a blogot. Már egy órája olvasgatom és nagyon kedvemre való. Talán közelebb kerülhetek a fiaimhoz a tanácsok és gyakorlatok által.
Balázsomnak kemény a suli, nagy a követelmény. Még bírja, de ki tudja mi lesz később.
Olivér az örök ellenszegüléseivel, a makacsságával is jelez, de még mindig nem tudom megfejteni...

Ajánlom szívemből mindenkinek ezt a blogot. Figyelj rám!

2010. november 18., csütörtök

Kreatív blogger díj - másként

Eszter-től kaptam ezt díjat.
Nagyon köszönöm, amit számomra írtál bejegyzésedben, igazán jólesett.


Nem akarlak megbántani, távol áll az ilyesmi tőlem, csak nem vagyok híve az efféle körlevélszerűen terjedő üzeneteknek. Így hát vessenek meg, de én megszakítom a kört (a többi körlevéllel is ezt teszem, amit mail-ben kapok). Tanulságképpen egy kis olvasnivaló itt. (Krisssztől koppintottam a linket.)

Egy mozgalmat is indítanék a körlevelek, díjak ellen, ha tudnám hogyan kell ezt.

Akitől kaptam tudom a jó szándék vezérelte, de biztosíthatlak benneteket 1001 módja van még annak, hogy kapcsolatba lépjünk egymással, hogy kinyilatkoztassuk véleményünket egymásról.
Én például a kommentelést szeretem a legjobban. Azonnal a címzetthez ér és egy-egy munkához is szorosan kapcsolható. Így hát a jelszóm mostantól:

Ne díjazz, kommentezz !

2010. november 16., kedd

Cewe_78

Boszorkányos oldal lett ezen a héten is. :) Egy asztal felülnézetből volt a téma

Háttér:Digital Crea -Fanette Design - Music soul
Notesz:Roben Marie Smith\rsmith-artnouveau-ep1
Jegyzetpapír:Digital_Crea\chouk77_freshattitude
Kulcs:AutumnSkies\galiscrap_chutvoicilautomne_partie1
Boszi:little dreamer designs\FJ_WitchCraft_FFF
kavicsok:collab_EarthSoul_creationFrenchgirl
óramutató:Collaboratif_Flowery_Meadow\Baby_collab boutique pepete


És aki nem ismerné a mesét:

2010. november 15., hétfő

Manósapka oldalban is

Előző bejegyzésemhez szorosan kapcsolódik ez az oldal:


Morjike - ABM Await For Santa

Ez a készlet Ági ajándéka Őszi mesés oldalamért.
Ági, köszönöm!


Mörjike legújabb készletét akciósan megvásárolhatjátok a Little Dreamer Designs oldalán.

2010. november 13., szombat

Manósapka

Az egész úgy kezdődött, hogy Krisssz kihívására megcsináltam az idei karácsonyi üdvözlőlapunkat. Felhasználtam hozzá Lorie freebie készletét (Feathers and mittens), amiből Olivér fejére került ez a csinos piros-fehér csíkos sapka.
Most csak ennyit árulok el belőle:


Aztán jött Olivér és közölte, "csinálj nekem olyat anya!". Kerestem és találtam leírásokat.
Végül erre a leírásra esett a választásom:
Dulifooli lefordította nekem, de a sapi nem olyan lett, mint amilyennek szerettem volna.



Fonal: Red Heart Lisa a fonalshop.hu-ról


Sebaj, úgyis lányos színek, jó lesz a barátnőm lányának.
Fogyasztottam egy kicsit, méretre igazítottam.
Karácsonyi ajándék lesz.

De nem adtam fel. Egy kicsit átírtam az eredeti mintát.
Nem soronként, hanem színenként szaporítottam, így egy elnyúlt sapi lett belőle,
pont olyan, amilyet Olivér szeretett volna.
A végén Karina leírása alapján készült pompon fityeg és a leglényegesebb....,
hogy hangja is van, mert egy kis csengőt is tettem a bojt elé.
Mondanom sem kell ez tetszik a legjobban Olivérnek. :)


Fonal: Phildar a reatex.hu boltjából

2010. november 11., csütörtök

Merika


Merika a festményeinek új blogot nyitott. Látogass el és kapcsolódj ki egy kicsit a mindennapok rohanásából......


2010. november 9., kedd

Ismét egy Játék...

Gabella hívott játékra most minket a Gombolyítón. :)

Regisztrálni a hétvégéig lehet!!!!

2010. november 8., hétfő

Cewe 77...

Lassan, de biztosan alakulnak az ajándékba szánt naptároldalak. Mivel Krisssz ezen a héten egy remek alappal ajándékozott meg minket Évi barátnőm naptárához ezt fogom minden oldalon felhasználni. A képek a múlt héten készültek. A srácok az őszi szünetet töltötték Szepetneken.

Azért merem ezeket az oldalakat publikálni, mert Évi nem netezik, így a meglepit nem rontom el. A többi oldalt majd csak az átadás után mutatom.....


Roben Marie Smith- dinskip art nouveau
cewe - film stripe by Krisssz
Digital_Crea -bisontine vintage butterflies

2010. november 4., csütörtök

Őszi mese

Ági, (Mörjike) ismét ingyenes elemekkel lepett meg minket és egy kis játékra is invitált bennünket. Én ezt a dupla oldalt készítettem belőle:

ABM - Ab Office addon
ABM - Beauty fall masks
ABM - Beauty Fall Addon
fotó by Lacika




2010. november 3., szerda

Cewe 76...

E heti téma a Halottak napja. Temetőjárás közben sokszor eszembe jutott ez a dalszöveg.....

Digital Crea - bisontine vintage butterflie





2010. november 2., kedd

Keresztmama lettem :)

Méghozzá fonalkeresztmama :) Szilcsil jóvoltából.
Új fonalának keresett nevet
és én elküldtem a javaslatomat.

Szia! Nekem először a levelibéka jutott az eszembe a zöld-fekete kombinációról. Aztán rákerestem a neten a levelibéka a kétéltűek osztályába a békák rendjébe tartozik. Latinul a békák rendje ANURA, szerintem nagyon jó név lenne ennek a fonalnak. :)”
Az eredményt itt tette közzé Szilcsil.

2010. október 31., vasárnap

Ma éjszaka.....

Elűzzük az ártó szellemeket a házunk tájáról, ezért ez a látvány fogadja őket a küszöb előtt.
Balázzsal kreatívkodtunk a héten.


A lámpás ötlete Bubi blogjáról származik.

2010. október 29., péntek

Sapi magamnak

Horgolósulis tanulmányaim folyamatában most a sapka készítés rejtelmeivel ismerkedem. Másfél heti munkám van a sapiban. Esténként, amikor már a fiúk lefeküdtek, illetve most a hétvégén még napközben szieszta idején is volt időm vele foglalatoskodni. Szerettem, mert kihívásnak éreztem.
A család fogadtatása némileg letört. Balázsomnak tetszik, Ő készítette rólam a képeket is ma délután, irtó büszke vagyok rá és Ő magára is. :) Olivér szerint kukta sapka. Lacikának sem jön be. Én valahogy megkedveltem, bár sohasem volt ilyen stílusú fejfedőm.

És nektek? Mi a véleményetek?


Ha kedvet kaptál a sulihoz az 5. és a 6. leckében megtalálod a leírásokat.

2010. október 25., hétfő

cewe 75...

Krissz üzenete a hétre nekünk:
Legyen vicces, vagy ijesztő, készüljön a töklámpásról,
vagy valami Halloween-es ételről, vagy bármiről,
de legalább egy pók, vagy boszi legyen rajta:) ”

Én ezt hoztam össze. :)

Digital_Crea - Noshay Design - A Witch In Love
Digital_Crea - Ptitesouris Design - Le Bal des Sorcieres
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...